dr. Erdélyi Zoltán

Dr. Erdélyi Zoltán fogorvos vagyok. 1977-ben születtem Debrecenben és azóta is itt élek.
Egyetemi tanulmányaimat 2002-ben fejeztem be a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi karán. Diplomámat cum laude minősítéssel vehettem át. 2004-ben Fog és szájbetegségek szakvizsgát tettem, 2007-ben pedig a konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvosa lettem. 2002 és 2007 között a DE OEC Fogorvostudományi Kar Restauratív Fogászati Tanszékén dolgoztam, és oktattam, majd 2007-ben kollégámmal, dr. Mauks Leventével megnyitottuk első közös fogászati rendelőnket. 2007 és 2017 között felkért óraadóként vettem részt a Debreceni Egyetem fogorvos képzésében, azonban 2017-ben megnyitottuk a Triodent Fogászati Centrumot, így felhagytam az oktatással.
Rendszeres résztvevője vagyok fogászati konferenciáknak és továbbképzéseknek. Számos oklevelet és minősítést szereztem esztétikai fogászat és implantológia témakörben. Tagja vagyok a Magyar Orvosi Kamarának és a Magyar Fogorvosok Egyesületének. Rendelőmben teljeskörű fogászati szolgáltatást nyújtok. Munkám során nagy körültekintéssel járok el a kezelési terv készítésénél. A legmodernebb eljárások és anyagok alkalmazásával végzek szájsebészeti beavatkozásokat, és készítek rögzített és kivehető fogpótlásokat, implantációs fogpótlásokat, de lehetőség van szájsebészeti, paradontológiai, kozmetológiai kezelések elvégzésére is.
KIEMELT SZAKTERÜLET
- szájsebészeti beavatkozások
- rögzített és kivehető fogpótlások
- implantációs fogpótlások
- kozmetológia kezelések